Melyet titkos fereg foga rag
S ott hagyjanak engemet összetiporva. Erről a versről már annyi mindent elmondtak, hogy kételkedve fogadja az ember: mit lehet ehhez még hozzátenni?
Ez a vers a család része, ezt már ismeri az általános iskolás gyerek, de erre emlékeznek még a dédszülők is. És ha bárki elkezdi szavalni, valóban kipirul tőle az ember arca, különösen így, márciusban, amikor a piros-fehér-zöld egy kicsivel ünnepélyesebben érinti meg azt, aki látja.
Jó lenne azt is megbeszélni a családban, egymással, mitől dobban meg az ember szíve, ha a kokárda, ez a kis pici valami odakerül a ruhánkra.
De tényleg: csak egy körömnyi kis piros-fehér-zöld szalag körré összefűzve, és már valami felemelő érzés keríti az embert hatalmába. Tudom, valaki azt mondja erre, mi van akkor, ha ő ezt bizony nem érzi, nem érzékeli? Nem kötelező érezni semmit.
Csak akkor érdemes elgondolkodni: ki melyet titkos fereg foga rag gazdagabb, aki több mindent képes érezni, vagy az, aki érzéketlen?
Aki érzéketlen, mondjuk: a tavaszra, a szerelemre, a szabadságra, a büszkeségre, a szüleire, a barátjára, önmagára Penckófer János.
